- Published on
Az operációs rendszerekről általában II
- Authors
- Name
- Bartók Dániel
Történelmi gyorstalpaló az operációs rendszerekről
Mielőtt belevágnánk a gyakorlatiasabb anyagokba, itt mindenképpen szeretném bemutatni a rendszerek keletkezését, hiszen használatuk szerves részét képezi a mindenkori informatikának. Ma már szinte nincs olyan ember, aki ne használta volna legalább az egyiket, vagy mobilokra szánt verziójukat. Ezért is gondolom fontosnak a következő "történelmi leckéket".
Mindig külön utakon, az Apple története az első macOS megjelenéséig.
Az előző részben említett statisztika szerint napjainkban a macOS
térnyerése körülbelül 15%-ot tesz ki.
A kezdetekig egészen 1976-ig kell visszamennünk az időben. Az egész a két Steve (Jobs és Wozniak) barátságából indult. Wozniak ugyanis egy számítógép megalkotásán ügyködött, amiben Jobs meglátta az üzleti lehetőséget. Meggyőzte barátját is, végül, a vállalkozások területén tapasztalt Ronald Wayne-t is bevonva, április elsején kitöltötték az alapító okiratokat. Így jött létre az Apple. A név eredete körül több legenda is kering, Jobs egy interjúban azt nyilatkozta, egy eredeti, szokatlan nevet kerestek, ráadásul kapóra jött, hogy A betűvel kezdődik, emiatt a céglistában is elől szerepel. Mivel jobbat nem találtak, ezért maradtak ennél a névnél.
Wozniak számítógépét Apple I
néven kezdték el árusítani.
Az ebből befolyó összeget a számítógép továbbfejlesztésére, az Apple II
megalkotására használták fel.
Ez óriási sikernek bizonyult, a bevált recepten nem változtattak, így nem sokkal később piacra dobták az Apple III
gépet. Ez a változat nem sikerült túl jól, rengeteg tervezési és működési hiba keserítette meg a használóit. Emiatt nem is lett túl sikeres és a cég megítélése is romlott.
Ezt a csorbát próbálta meg kiküszöbölni a Jobs lányáról elnevezett Apple Lisa
számítógép. Ez az első olyan gép, ami rendelkezett már grafikus felülettel. A beépített billentyűzeten túl, már kijelzővel és egérrel is rendelkezett, amivel már vezérelni is lehetett. Bill Gates is innen "leste" el a grafikus felület ötletét, amiről szó volt a bejegyzés Windows-os fejezetében. A gépet sikerként könyvelték el, de a túl magas árazása miatt, 2 év után leállították a gyártását.
A cég következő nagy dobása a Macintosh
volt. Ez annyira népszerű lett, hogy még a mai napig ezzel a névvel (Mac
) jönnek az újabbnál újabb konstrukciók. Az első gép a családban a 128K
nevet kapta, amely utal a memória méretére. Hasonlóan a Lisához egy kompakt számítógép volt beépített billentyűzettel, egérrel és monitorral. Sikerét ezen felül az árazás adta, hiszen amíg a Lisa kezdetben 9995 dollár volt, addig a 128K bevezető ára 2495 dollár volt. Ez az első gép, amely a macOS
elődjének tekinthető System 1.0
operációs rendszert futtatta.
Jól kirajzolódik, hogy az Apple mennyire más üzletpolitikát folytat a kezdetek óta, a Microsoft-hoz képest. Míg Bill Gates-ék minél nagyobb tömeget próbálnak megszólítani, a különálló operációs rendszerrel, addig jól láthatóan Jobs-ék szigorúan ügyelnek arra, hogy minél zártabb ökoszisztémát alakítsanak ki, ezért is nem lehet az operációs rendszerüket külön megvásárolni, hanem az mindig együtt érkezik a megvásárolt számítógéppel. Mindkettőnek megvannak az előnyei és hátrányai is, amiről bővebben a következő bejegyzésekben lesz szó.
Ez lett volna Kedves Olvasó a macOS-ről szóló történelmi gyorstalpaló, remélem hasznos és érdekes volt. A gyakorlatiasság híve vagyok, de ha már minden nap használjuk ezeket a rendszereket, megérdemlik, hogy egy picit utána olvassunk keletkezési hátterüknek. Elég sok kutatómunkát végeztem a bejegyzések megírásához, még számomra is tartogatott újdonságokat, a felhasznált források a cikk alján találhatóak. Felkészül a Linux.